A fogalom etimológiai jelentéséből következően a "párt" csupán része az egésznek. Ám az európai civilizációban a "harmonikus egység" (Burke) sokáig a legfőbb értéknek számított. Egy az Isten, egy az egyház, egy a szuverén. Számos, a korai modern korhoz tartozó politikai gondolkodó elvből elutasította a párt eszméjét. A pártokra gyakran mint "pártütőkre" tekintettek. Machiavelli az ilyen "pártütőket" a politikai romlottság jelének tartotta, Hobbes pedig azt hangsúlyozta, a fejedelem kötelessége, "hogy feloszlassa, vagy rávegye a pártoskodókat, hogy maguk szóródjanak szét". Valamely párt létrehozását sokáig úgy tekintették, mint a polgárháború előfeltételét. Ennek következtében a pártalakítással szembeni ellenérzéseknek régi keletű és mély gyökerei vannak.
"A pártok létének elfogadására [...] annak felismerésével került sor, hogy a különbözőség és a vélemények eltérése nem feltétlenül összeegyeztethetetlen a politikai renddel és nem feltétlenül bomlasztó hatású e rendre nézve. Ezen ideális értelemben a pártok a liberális világnézeten alapulnak, illetve annak viszonyfogalmát képezik" (Sartori, 1976).
Hume és Burke voltak az első gondolkodók, akik hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy a pártok "tiszteletreméltó gyülekezetek" is lehetnek. A politikai pártok létét, melyek olyan szabályok keretei között versengenek a hatalomért, melyek valamennyi versengő számára egyenlő esélyeket garantálnak, immár a képviseleti demokrácia lényeges vonásának és conditio sine qua non-jának tekintik. A pártok állampolgár és állam kapcsolatának egy formáját biztosítják: megszervezik és kifejezésre juttatják a társadalmi vélemény(különbség)ekkel kapcsolatos követeléseket és a velük kapcsolatos támogatottságot.
A politikai pártok kormányzati döntéshozókat verbuválnak, akik magatartása mély és széleskörű hatást gyakorol a társadalom egészére, miként Blondel rámutat "összekötő szerepet töltenek be a politika intézményi és viselkedési szempontjai között", s "a politikai élet egyik legizgalmasabb valamint legmodernebb intézményeinek" tekinthetjük őket. A modern társadalmakban betöltött szerepük és helyzetük magyarázattal szolgál az irántuk megnyilvánuló tudományos érdeklődésre.
A politikai pártoknak óriási irodalma van, amely a politikai pártok fontos jelenségét övező főbb problémák köré szerveződnek: a politikai pártok gyökerei; a politikai pártok funkciói és a modern demokráciákra gyakorolt hatásuk; a politikai pártok szerveződési struktúrája és időről időre lezajló átalakulása valamely adott társadalomban, és így tovább.
A politikai pártok jelensége gazdag változatokat produkál, ami magyarázatul szolgál az osztályozáshoz szükséges ismérvek utáni kutatásra. A kiválasztásra kerülő ismérvek egyszersmind sokatmondó erőfeszítéseket testesítenek meg a politikai pártok definiálására és újradefiniálására. Számos tudós a párttagok doktrinális közösségét tekinti meghatározó tényezőnek. Az első, aki ilyesféle meghatározással szolgált, Benjamin Constant volt: meghatározása szerint a politikai párt "olyan emberek gyülekezete, akik azonos politikai doktrínát vallanak". Sok párt, különösen amelyik történelmi hagyománnyal rendelkezik, olyan nevet visel, melyet azért választottak ki, hogy megmutassák ideológiai meggyőződésüket: a liberális, konzervatív, szociáldemokrata, kereszténydemokrata, kommunista pártok stb. az ideológiai dimenzió fontosságát sohasem tagadták, ám más fontos dimenziókkal kapcsolták össze, mint például: tagjaik gazdasági-társadalmi származása (a marxisták szerint valamely párt közvetlenül kötődik valamely társadalmi osztályhoz). A kortárs szituációra jellemző, hogy az ideológiai téren megnyilvánuló mozgalmak sok szempontból bonyolult viszonyban állnak a pártokkal és pártrendszerekkel, és ugyanez érvényes a társadalmi szerkezet átalakulásával kapcsolatban is.
Másfelől számos politológus, mint például Moisi Ostrogorski, Roberto Michels és, később, Maurice Duverger fontosabbnak tartották a párt "anatómiáját" (azaz szervezeti struktúráját), mint a doktrinális közösséget, vagy a politikai programot. A különféle pártok közötti megkülönböztetés magyarázatául szerveződésük jellege szolgál. "A párt olyan közösség, mely sajátos struktúrával rendelkezik", állította Duverger. E meghatározásból kiindulva a francia politológus a politikai pártok két fő típusát különböztette meg: a káderpártokét és a tömegpártokét. Az első típushoz tartozó pártok gyengék, centralizáltak és tagoltak. Háromféle "tekintélyre" támaszkodnak: befolyásos emberekre, választási kampányszakértőkre és gazdag emberekre. A politikai spektrumon belül a káderpárt a jobboldalon helyezkedik el. A tömegpártok a népesség ugyanazon jól meghatározott kategóriájából verbuválnak tagokat. A tömegpárt jól tagolt és centralizált. A tömegpártok egymással összekapcsolt szervezetek széles hálózatává szervezik tagjaikat és követőiket. Amint Deschouwer hangsúlyozza, az ilyen párt "inkább társadalmi, mint politikai" és hagyományosan a politikai spektrum baloldalon helyezkedik el.
A 20. század második felében a tömegpárt kénytelen volt újjászervezni magát azon átalakulásoknak köszönhetően, amelyek mind a társadalom szerkezetét, mind pedig a fő politikai cselekvők politikai magatartását érintették. Új típusú párt bukkant fel, melyet Kirchheimer gyűjtőpártnak (catch-all-party) nevez. Ez inkább politikai, és kevésbé társadalmi jellegű. A "gyűjtő" jelző inkább egyfajta politikai stratégiára, semmint a pártszerkezetre vonatkozik, és Kircheimer arra is rámutat, hogy valamennyi párt használ egy ilyesféle stratégiát és alkalmazkodott ahhoz, mivel szembetalálták magukat a zsugorodó és ingadozó szavazótábor problémájával. A gyűjtőpárt logikája a fogyasztói logikára hasonlít. A párt az állam és a társadalom között közvetítő alkuszhoz (broker) hasonlít, és próbálja eladni a fogyasztóknak a termékeket, amelyeket megrendelnek.
A 20. század vége a politikai párt új fogalmát hozta létre: a kartelpártot. Elméleti kidolgozása R. Katz és P. Mair nevéhez fűződik. A gyűjtőpárt számára az adott és a mozgó szavazóbázis közötti kapcsolat igen fontos marad. A kartelpárt számára az államhoz való viszonya a legfontosabb. A Katz és Mair által kidolgozott fogalom szerint egy maroknyi párt képes arra, hogy megbundázza a politikai piacot azáltal, hogy kiváltságos hozzáférést szerez magának az állam finanszírozásához, megosztva egymás között a hatalmat, (a hatalom váltogatásával vagy koalícióval) egyúttal a pálya szélére szorítva a többi versengőt. A politikai pártok és az állam fúziója veszélyessé válik, ha a pártok hosszú ideig maradnak a hatalomban. A kartell-modell a demokrácia elleni súlyos kihívásnak tekinthető, mivel csoportcélokra foglalja le a közjavakat.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
2. Gyerekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre
► Utazó gyermekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre: Utazó Mini KRESZ Park, Népi Fajáték – Újratöltve és Tiszta Föld – Boldog Fa
gyerekprogram.hupont.hu
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
4. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
4. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
5. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
8. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
10. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
15. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
sztaroskepek.hupont.hu
17. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
18. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
► Üdvözöllek az én Selena Gomezzel foglalkozó oldalamon! Sok új infó és minden ami róla szól! Remélem tetszeni fog (L) puszi: Berni
selena-source.hupont.hu
20. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!
kedvenc.hupont.hu
► HA ELADNI SZERETNÉ AZ INGATLANÁT, NEM CSUPÁN HIRDETNI!!!
teljeskep.hupont.hu
23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
24. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
► A varázslat megtalál!
roxfortbesvkeposzkisk.hupont.hu
25. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
26. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
27. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
28. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
29. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
30. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
31. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
32. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
33. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!
staarok.hupont.hu
35. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
36. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
37. Kutyák
► Kutya itt minden!!!!:)<3
kutyak-site.hupont.hu
38. újra szerkesztésnek indul...
► Kagylózdd!
ufomania.hupont.hu
39. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
40. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST
► SZŐNYEGTISZTÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS, KÁRPITTISZTÍTÓGÉP BÉRLÉS BUDAPEST. KAUCIÓ NINCS. INGYENES HÁZHOSSZÁLLÍTÁS AZ EGÉSZ VÁROSBAN.
budapestigepkolcsonzo.hupont.hu
41. Welcome!
► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black
starfan.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
43. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
45. JÁSZI JUHÁSZ TERÉZIA VÁROSI KÖNYVTÁR WEIGL
► " Ablakot nyitunk a világra ! "
weiglvarosikonyvtar.hupont.hu
46. Lindyke oldala 2
► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"
lindyke.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
48. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
49. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
50. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
51. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
52. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
53. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés
► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.
legjobbtetoablak.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
55. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
56. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.
solverus-versek-viii.hupont.hu
57. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
58. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
59. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
60. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
61. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
62. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
63. Minden nap egy rövid kis történet és mások
► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.
rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu
64. Debby Ryan és Ariana Grande
► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!
debby-ariana.hupont.hu
65. WalkerCraft
► Csak Craft, semmi más!
isytingcraft.hupont.hu
66. Miley Cyrus rajongói oldal!!!
► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!
destiny-hope-cyrus.hupont.hu
67. ☺Idézetek^^
► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :)
idezzeteek.hupont.hu
68. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
69. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
70. H2o egy vízcsepp elég!/ICarly
► a h2o és az Icarly szereplői és a filmbeli karakterek leírása és sok-sok kép a színészekről és színésznőkről.
ivikilegjobbvideok.hupont.hu
71. Minden sztár
► Itt Sztárokról lesz szó!
minden-star.hupont.hu
72. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
73. Mint látjátok ez az oldi Hannah Montanával foglalkozik!Jo keresgélést!!
► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)
kittike-lapja.hupont.hu
74. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
75. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu