CSERÉLJÜNK GONDOLATOT FACEBOOK-CSOPORT WEBOLDALA

www.facebook.com/groups/gondolatcsere/

 Az igazságosság a politika legősibb témái közé tartozik. Platóntól Rousseau-ig számos politikai értekezés alapvető kérdése az igazságosságra vonatkozik, történeti szempontból Arisztotelész elméleteire vezethetők vissza a viták. Az igazságosság alapvetően három nagyobb területen fordul elő mint általános, jogi vagy társadalmi elv. A Nikomakhoszi etikában Arisztotelész az igazságosságot úgy határozza meg, mint a törvényeknek való engedelmességet ("ami a törvények szerint való") és az egyenlőség szabályainak való megfelelést ("ami méltányos és egyenlő"). Az igazságosság két típusát különböztethetjük meg: az elosztó és kiigazító (korrekciós) igazságosságot. Az első típus bizonyos dolgok (javak és kitüntetések) elosztására vonatkozik egy politikai közösség tagjai között, míg a második a polgárok közötti aktusok helyességére vonatkozik. Ugyanakkor mindkettőt az arány (ratio) és a matematikai arányok határozzák meg. Az elosztó igazságosság két személyre és két dologra vonatkozik. A két dolog elosztása a megfelelő személyek között csak akkor nevezhető igazságosnak, ha az érintett személyek érdemeinek megfelelő arányok szerint járnak el. A kiigazító vagy korrekciós igazságosság szándékos (mint amilyen az eladás vagy kölcsönzés), illetve a nem szándékos (pl. lopás) tranzakciókra vonatkozik, amennyiben az egyenlőséget helyre kell állítani, ha sérelem érte egy ilyen aktus során. 
Mint általános elvet nem lehet az erkölcsi alaptól vagy a társadalmi szokásoktól kiszakítva tárgyalni. Az igazságosságot eltérően értelmezték különböző korokban és különböző társadalmakban. Másfelől azonban számos vita tárgyát képezi az állandónak tekintett értékekhez (pl. egyenlőség és szabadság) vagy a metafizikai elvekhez fűződő viszonya. Nem meglepő, hogy a forgalomban lévő definíciók rendszerint homályosak - pl. "igazságosság az az általános elv, mely szerint az egyének azt kell, hogy kapják, amit megérdemelnek" (D. Jary, J. Jary, 1995).
A jogi igazságosság a törvények alkalmazására vonatkozik egy adott jogrenden belül, s mint ilyen a kiigazító típusú igazságosság fogalma alá tartozik. Elősegíti egy adott jogrend adminisztratív érvényesítését és a döntések végrehajtását, végső soron tehát az állam fennmaradását. Többnyire megkülönböztetik az eljárási és tartalmi igazságosságot (A. Heywood, 1999). Az eljárási igazságosság elve tartalmazza a törvény méltányos és tisztességes alkalmazását. Ennek egyik lényegi eleme a törvény előtti egyenlőség, melynek értelmében a törvény alkalmazása során előforduló bármilyen diszkrimináció igazságtalanságnak minősíthető. A tartalmi igazságosság magukat a szabályokat vizsgálja, hogy vajon igazságosak-e, vagy sem. Ez utóbbi, az eljárási igazságosságtól eltérően, teljes mértékben az adott közösség által elfogadott értékek függvénye. 
A társadalmi igazságosság meghatározása szerint is az elosztó típusú igazságossághoz tartozik. Általában a javak (akár anyagiak, akár nem) méltányos elosztására utal egy társadalmon belül. Ugyanakkor az elosztást bizonyos szabályoknak kell igazolniuk. Tekintve, hogy nem volt egyetértés sem azt illetően, hogy mit kell elosztani, sem a tekintetben, hogy milyen szabályoknak megfelelően, számos egymással is szembenálló elmélet született a társadalmi igazságosságra vonatkozóan, különösen a 20. században. A kortárs irodalomban a legismertebbek John Rawls és Robert Nozick elméletei. Mindketten a társadalmi szerződés elvére építenek, ám ellentétes irányba fejlesztik tovább. 
Rawls igazságosság-fogalma újraélesztette a politikaelméletnek a normatív aspektus iránti érdeklődését abban a korszakban, amelyet a neopozitivizmus uralt. Elképzelésének magját két olyan elv alkotja, amelyeket az alábbiak szerint lehet összefoglalni: "Minden személynek egyenlő joggal kell rendelkeznie az egyenlő alapvető szabadságoknak ahhoz a legkiterjedtebb teljes rendszeréhez, amely összeegyeztethető a szabadság egy mindenki számára hasonló rendszerével", illetve "A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket úgy kell alakítanunk, hogy a) a legkevésbé előnyös helyzetűek számára a legelőnyösebbek legyenek az igazságos megtakarítás elvével összhangban, és ugyanakkor b) a tisztségek és pozíciók, amelyekhez kapcsolódnak, álljanak nyitva mindenki előtt a méltányos esélyegyenlőség feltételei mellett" (Rawls, 1997, 361. o.). Következésképpen az igazságosság elve három ideához kapcsolódik, ezek a szabadság, az egyenlőség, és amit Rawls úgy nevez, hogy a közjóhoz való hozzájárulás fejében járó elismerés. Az első elv Rawls elképzelésének, az igazságosság elmélete liberális hátterének része, míg a második elv arra utal, hogy "az esélyek egyenlőtlenségének javítania kell a kevesebb eséllyel rendelkezők esélyeit" (Rawls, 1997, 362. o.). Pontosabban, a második elv az egalitarizmus melletti kiállásként is felfogható. Rawls számára az igazságosság a társadalmi intézményekhez és gyakorlathoz kapcsolódó erényfogalom, függetlenül a személyektől és az egyedi cselekvéstől. 
R. Nozick elmélete az igazságosság induktív meghatározását kísérli meg, amely három pillérre támaszkodik: 1. "az a személy, akinek az igazságos birtokbavétel elvének megfelelően kerül a birtokába egy tulajdon, jogszerűen birtokolja a tulajdont" 2. "az a személy, aki egy tulajdont a tulajdon átruházása elvének megfelelően birtokol, jogszerűen birtokolja a tulajdont, és 3. jogszerűen tulajdont birtokolni csak az 1. és 2. pontok (ismételt) alkalmazása révén lehetséges (Nozick, 1974). Általánosságban megállapítható, hogy Nozick elmélete a minimális államot kívánja legitimálni és rendszerszerűen fenntartani. 





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

2. Gyerekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre

► Utazó gyermekprogramok óvodáknak, iskoláknak és rendezvényekre: Utazó Mini KRESZ Park, Népi Fajáték – Újratöltve és Tiszta Föld – Boldog Fa

gyerekprogram.hupont.hu

3. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

4. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

6. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

7. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

8. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

11. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

13. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

17. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

18. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

19. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

20. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

21. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

22. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

23. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

24. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

25. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

26. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

27. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

28. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

29. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

30. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

31. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

32. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

33. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

34. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

35. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

36. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

37. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

39. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

40. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

41. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

43. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

44. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

45. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

46. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."

► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.

taltosok.hupont.hu

47. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

48. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

49. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

50. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

51. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

52. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

53. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

54. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

55. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

56. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

57. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

58. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

59. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

60. Minden sztár

► Itt Sztárokról lesz szó!

minden-star.hupont.hu

61. Girls for girls

► minden, ami egy lánynak érdekes lehet: könyvek, ruhák, sminktippek, életmód, filmek, kreatív, DIY, sztárok, sztorik...

heygirlitsme.hupont.hu

62. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

63. ********* DISZKOSZ KFT ********* AJÁNDÉK NAGYKERESKEDÉS

► Az élet a legnagyobb ajándék, hát töltsd meg színekkel,vidámsággal,harmóniával.

mecses.hupont.hu

64. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

65. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

66. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

67. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

68. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

69. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

70. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

71. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

72. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

73. Jóban Rosszban

► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.

jobanrosszban-love.hupont.hu

74. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

75. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 6
Heti: 25
Havi: 87
Össz.: 18 279

Látogatottság növelés
Oldal: Társadalmi igazság
CSERÉLJÜNK GONDOLATOT FACEBOOK-CSOPORT WEBOLDALA - © 2008 - 2026 - gondolatcsere.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »